RSS

Dinnyetolvajokat fogtak el a rendőrök Dél-Békésben

Megjelent: 2010.07.29. 16:58
Frissítve: 2010.07.29. 17:02

A több mint 100 ezer forint értékű dinnyét a tulajdonos visszakapta.

Dinnyetolvajokat fogtak el a rendőrök Dél-Békésben, a Lőkösháza, Nagykamarás és Kevermes közötti területen - tájékoztatott a rendőrség. A mezőkovácsházai rendőrkapitányságra szerda délután érkezett a bejelentés arról, hogy egy gazdálkodó földjéről ismeretlenek lovas kocsival viszik el a nagyméretű, érett gyümölcsöket. A rendőrség két polgárőrrel és a földterület tulajdonosával a tolvajok nyomába eredt, és Lőkösháza külterületén utolérték a fogatot, amelyen - mint kiderült - 1540 kilogramm dinnye volt - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A több mint 100 ezer forint értékű dinnyét a tulajdonos visszakapta, a fogatot a rendőrség lefoglalta. A tetten ért gyanúsítottakkal szemben a gyulai rendőrkapitányság folytatja le az eljárást - tette hozzá Vargáné Szombati Andrea.

Dinnyét loptak a héten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is: a négy aszalói tolvaj kedd hajnalban a település határában csaknem 170 kilogramm dinnyét "szüretelt le". A rendőrség az ügyben lopás miatt folytat eljárást.

Forrás: MTI

További hírek

Ma

Tegnap

Korábban

NAPI CUKI

ANYÁD HA LÁTNÁ

HÍR24 IPHONE-RA