Gyanúsítottként hallgatták ki a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda Kovács József ellen az atomerőmű gazdálkodásával kapcsolatban.

A volt vezető szabadon távozhatott a mintegy háromnegyed órán át tartó kihallgatás után - hangzott el az mr1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában. Kovács Józsefet - aki 2005 és 2009 között volt az atomerőmű vezérigazgatója - a paksi Erzsébet Szálló megvásárlásának és felújításának körülményeiről kérdezték.

A társaság 2005-ben vásárolta meg a paksi önkormányzattól a szállodát, amelyet reprezentációs célokra akart használni. Az épületre több mint hárommilliárd forintot költöttek, ebből a parkosítás mintegy másfél milliárd forintba került.

Az ügyben a Magyar Villamos Művek jogi képviselője tett feljelentést egy belső vizsgálat után, és az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek