Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Navracsics egyedül Vargát nem ellenőrzi majd

Bonyolult egyensúly lesz a kormány erős emberei közt.

Navracsics egyedül Vargát nem ellenőrzi majd

Egyre jobban körvonalazódik, hogy az Orbán Viktor vezette kormány két legfontosabb tagja milyen feladatokkal és hatáskörrel lesz felruházva az elkövetkezendő időszakban – írja az [origo].

Az új kabinet működéséről benyújtott 84 oldalas törvénytervezet szerint a miniszterek és az államtitkárok munkáját, jutalmazását, szabaságolását Navracsics Tibor fogja ellenőrizni és irányítani. Rá a miniszterelnök-helyettesi, egyben közigazgatási és igazságügyi miniszteri poszt vár.

Navracsics ezzel gyakorlatilag a kormánytagok főnöke lesz, kivéve Varga Mihályét, aki államtitkárként vezeti majd az újonnan felálló Miniszterelnökséget. Varga lesz például az egyedüli államtitkár, akinek a javadalmazásáról nem Navracsics dönt, a többi közt emiatt is bonyolult egyensúly fog kialakulni köztük. Az egykori pénzügyminiszter a döntéseknél a kormányfő szempontjait fogja érvényesíteni, hasonló funkciót fog betölteni, mint jelenleg a miniszterelnöki kabinetfőnök. Főtanácsadókat Navracsics és Varga is kinevezhet majd Orbán mellé.

Az új felállással gyakorlatilag kettészakítják az eddigi Miniszterelnöki Hivatalt, de a törvénytervezet a főbb hatáskörök elválasztása mellett nem fejti ki, hogy pontosan miben fog eltérni a két csúcsszervet irányító politikus munkája. Ezeket, Répássy Róbert, leendő igazságügyi államtitkár szerint, a később elkészülő, működésről szóló kormányrendeletek fogják szabályozni.

AJÁNLOTT LINK:

Óvják az ütközésektől az új kormány nehézfiúit ([origo])

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek