Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Milliárdokat hagynak elúszni a szülők?

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint sokan nincsenek tisztában vele, hogy milyen kedvezmények illetik meg.

Milliárdokat hagynak elúszni a szülők?

Szülői panaszok százai érkeznek, hogy nem kapják meg gyermekek után járó állami támogatások egy részét, mert nem is tudnak a lehetőségről - mondta Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke a közrádiónak. Szerinte van olyan is, aki még a családi pótlékot sem veszi föl, mert nem tudja, hogy amikor a tankötelezettség lejár, de a gyerek továbbra is iskolába jár, akkor azt kérvényezni kell. Sokan arról sem tudnak, hogy az egyetemre járó, 25 év alatti tanuló is beszámít a családi pótlékba, tehát akkor is háromgyerekes a család, ha már nem jogosult a gyerek a családi pótlékra.

Keszei szerint kötelezni kellene az önkormányzatokat arra, hogy levélben értesítsék a családokat a lehetőségekről, azonban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy véli, ez fontosabb területektől venné el a pénzt. Hozzátette, a lehetséges információs csatornákon tájékoztatják az érintetteket.

A rádió által megkérdezett helyhatóságoknál is úgy látják, hogy felesleges a külön tájékoztatás. Kormos Vilmos, a miskolci közoktatási osztály vezetője szerint gyakoribb eset, hogy sokan jogalap nélkül is kérnek támogatást.

AJÁNLOTT LINK:

Többmilliárdnyi gyerektámogatást hagyunk a kasszában? (MR1-Kossuth.hu)

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek