Megtiltaná a Belügyminisztérium az utcán lakást, akár meg is büntetné a fedél nélkülieket. A kormány törvénymódosítással kezelné a helyzetet: a jövőben szabálysértésnek minősülne, ha valaki a közterületen lakik, alszik. A hajléktalanokat a rendőrök meg is bírságolhatnák.
Ez derül ki a Belügyminisztérium honlapján megjelent törvényjavaslatból. A tervezet szerint az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra is, hogy a hajléktalanokat kitiltsák a közterületről. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, volt hajléktalanügyi miniszteri biztos szerint ez így elképzelhetetlen.
Az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva a szakértő azt mondta, a bírság és az elűzés önmagában nem megoldás. "Azt gondolom, hogy súlyos tévedés lenne ezt a fajta kiszorítósdit elindítani". Vecsei Miklós reméli, hogy a kormány nem csupán ezzel a rövid módosítással kívánja megoldani a hajléktalanok helyzetét. "Optimista emberként azt gondolom, hogy hamarosan megjelenik nyilván a szociális tárca honlapján egy hasonló törvénytervezet, ami arról szól, hogy ezeknek az embereknek hol fogunk ellátást biztosítani szélesebb körben, mint ma."
Becslések szerint az országban jelenleg 30 ezer hajléktalan él. Felmérések szerint közülük minden harmadik a szabad ég alatt éjszakázik, nem megy be a szállóra aludni.