Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Nem oszlatják fel a Jobbikot

A Legfőbb Ügyészség elutasította az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom beadványát.

Nem oszlatják fel a Jobbikot

Az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom március 23-án nyújtotta be beadványát, amelyben azt kérték, hogy az ügyészség vizsgálja meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom tevékenységét, és "törvénybe ütköző cselekedetei" miatt oszlassa fel a pártot.

A beadványt felterjesztették a Legfőbb Ügyészséghez, amely arról tájékoztatta a szervezetet, hogy a Jobbik feloszlatása iránt ügyészi intézkedésre az egyesülési jogról szóló törvény alapján nincs lehetőség. A mozgalom által törvénysértőnek vélt, a Szebb Jövő című újságban 2010 márciusában megjelent cikk egyes elemei az ügyészség szerint kimeríthetik ugyan a holokauszt nyilvános tagadása vétségét, de ez a rendelkezés csak az írás megjelenése után lépett hatályba. Az ügyészség álláspontja szerint a mozgalom által szintén kifogásolt, a Barikád című hetilap egyik számának borítóján megjelent fotó pedig "önmagában nem meríti ki az uszítás fogalmát".

A mozgalom elnöke, Lengyel Károly azt mondta: nem nyugszik bele a döntésbe. "Ez a párt náci, fasiszta, és be kell tiltani" - tette hozzá. Ennek érdekében - a párizsi békeszerződésre hivatkozva - polgári peres eljárást kezdeményeznek több együttműködő szervezet részvételével. Ha ez sem ér célt, nemzetközi bírósághoz fordulnak az ügyben - tette hozzá.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek