Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Ezer lakásban leállt a fűtés

Ezer százhalombattai lakótelepi lakásban hajnaltól nincs áram, meleg víz, illetve fűtés egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt.

Laállt a fűtés és a melegvíz, valamint az áramszolgáltatás Százhalombattán. A hiba elhárításán nagy erőkkel dolgoznak - közölte a város alpolgármestere pénteken az MTI-vel. Sinka László tájékoztatása szerint a meghibásodás több közintézményt (például iskolákat) is érintett, ám ezeken a helyeken aggregátor beállításával időközben nagyrészt helyreállították a szolgáltatást.

Ezer lakótelepi otthonban azonban egyelőre szünetel az áramszolgáltatás, s mivel az ismeretlen eredetű elektromos hiba következményeként a távhőszivattyú-rendszer sem kap áramot, ezért ezekben a lakásokban meleg víz és fűtés sincs.

Az ELMŰ szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a hiba okának feltárásán, illetve a javításon, a helyi polgári védelem és a városvezetés felkészült az érintett lakók ellátására - tette hozzá az alpolgármester.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek