Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Meghalt Csurka István

Az író, politikus életének 78. évében hunyt el.

Meghalt Csurka István

Csurka István halálhírét Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója tudatta az MTI-vel.

Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. Előzőleg 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre internálták, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. Bevallása szerint kényszer hatására írt alá, sohasem jelentett.

Tanulmányai után szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Rgényeket, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. Tavaly több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett, melynek címe A hatodik koporsó.

Újságíróként 1973-86 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa, tárcaírója volt. 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagjat, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke, a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója.

Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.

1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. 1988-tól kizárásáig, 1993-ig volt a párt elnökségi tagja, 1991-92-ig alelnöke. Hamar összeütközésbe került Antall József néhai miniszterelnökkel, végül kizárták az MDF-ből.

Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.

Tavaly októberben az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György őt nevezte meg intendánsának, de Tarlós István főpolgármester a tiltakozások hatására felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét.

Az író a budapesti Új Színház társulati ülésére már nem tudott elmenni, Dörner György igazgató olvasta fel levelét, amelyben arra bíztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.

Csurka István utoljára a kormányt támogató szimpátiatüntetés vezérszónokaként lépett fel Szegeden. Kórházi kezelését megszakítva, betegen arról beszélt, hogy „soha nem látott nemzetközi agresszió” fenyegeti, amely során „arra megy ki a játék, hogy „minden az idegeneké legyen.”

A pártok közül elsőként a Jobbik Magyarországért Mozgalom fekezte ki őszinte részvétét fejezi ki Csurka István halála miatt. "Az egyik legnagyobb magyar drámaíró halálával óriási veszteség érte a magyar kultúrát. Csurka István a MIÉP vezetőjeként korábban számos, a közéletben elhallgatott tabukérdést vetett fel. Nyugodjék békében! - közölte a Jobbik.

A Thália Színház igazgatósága közleményében azt írta: Csurka művei meghatározó jelentőségűek a 20. századi kortárs magyar drámairodalomban. Drámáinak, színpadi ősbemutatóinak egykor fontos helyszíne volt a Thália Színház. „Munkásságának emlékét őrizzük és ápoljuk" - hangsúlyozták.

Az MDF utódpártja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség szóvivője közleményében azt írta: Csurka István vérbeli drámaíró volt, igazi színházi ember. „Forradalmi lelke döntő tényező volt abban, hogy Magyarország első újkori, szabad választásán a jobboldal győzött. A születő demokráciában azonban lassan elszigetelődött."

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnöke azt írta Csurka Istvánról: „jó magam többször kerültem vele kapcsolatba. Ha politikai nézeteink különbözőek is voltak, mégis tudtunk normális hangon szót váltani egymással. Csurka István, nyugodjál békében!"

Szentmártoni János: külön kell választani politikusi és művészi tevékenységét

Az utókornak munkássága megítélésekor szét kell választania írói és politikusi tevékenységét Csurka Istvánnak, aki tagja volt a Magyar Írószövetségnek, és a hatvanas-hetvenes évek magyar prózai és drámai irodalmának kiemelkedő egyénisége volt. Csurka alkotói tehetségét sem vonhatja kétségbe senki - mondta Szentmártoni János. A Magyar Írószövetség elnöke szerint az írói életmű jelentős, bár az utóbbi években Csurka István kevesebbet dolgozott.

Szentmártoni János hangsúlyozta, milyen fontos szerepet játszott a Magyar Írószövetség életében Csurka, aki a '89-es rendszerváltozás karizmatikus figurája volt, nemcsak a politikában, hanem az irodalmi életben is. Részese volt a változások szellemi előkészítésének. A Magyar Írószövetség 1986-os tisztújító közgyűlésén igen kemény beszédet mondott. Mindenképpen a magyar irodalom egyik nagy egyénisége távozott az élők sorából" - mondta az elnök.

Karinthy Márton: a mű él tovább

Karinthy Márton, az egyetlen olyan budapesti  színház vezetője, ahol Csurka-darabot játszanak, arról beszélt, hogy az alkotó halála után a mű él tovább. "A napi politika már nem tud beleszólni drámáinak megítélésébe, a mű vegytisztán áll előttünk, el lehet dönteni, hogy jó író vagy nem, aktuálisat alkotott, vagy nem" - tette hozzá a Karinthy Színház igazgatója.

"Nagyon szerettem mint drámaírót, mert éles nyelvű, pontos képet adó, a hetvenes évek Magyarországát nagyon ismerő és szemléletesen bemutató szerzőnek ismertem meg" - fogalmazott. Csurka darabjai ma is aktuálisak, közülük az Eredeti helyszínt játssza a színház, amely bizonyos értelemben a mára is hajaz, akár az Új Színház körül történtekre is. Szerinte négy-öt olyan darabja is született, amelynek helye van a magyar drámairodalomban, de újabb Csurka-mű színre vitelét egyelőre nem tervezi. "De hát ki tudja még mit hoz az élet" - tette hozzá.

Új Színház: közzétették az utolsó levelet

Azt a levelet, amelyet az író a társulatnak fogalmazott a vezetőváltást követő első társulati ülésre. Mint a színház honlapján olvasható, a kétszeres József Attila-díjas alkotó „Kedves magyar testvéreim! " megszólítással kezdődő üzenetében azt írta, hogy nem a hatalomhoz való feltétlen igazodás hajlama, hanem egy súlyos betegség gátolja meg abban, hogy személyesen vegyen részt mint intendáns a társulati ülésen.

Amikor megírta A hatodik koporsó című drámáját, „amely az egész trianoni kérdést -legnagyobb nemzeti tragédiánkat - új megvilágításba helyezi", látnia kellett, hogy a dráma számára csak akkor nyílik tér, ha teremt, teremtenek. Dörner Györggyel és Pozsgai Zsolttal. „Éppen akkor hirdették meg az Új Színház esedékes pályázatát, amelyre beadtuk a magunkét és megnyertük. Azóta mocskos harc folyik ellenünk. De az állam és a főváros mellettünk áll" - írta, hozzátéve, hogy ezért tarthatnak most társulati ülést.

Csurka István úgy fogalmazott: az utcai harcok el fognak múlni, bent a színházban is. „A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk. Lesz-e erős társulat, összetartás, jószándék és barátság" - írta, hozzáfűzve: mert a feladat nemcsak az, hogy egy-két szerző számára színpadot teremtsenek, hanem az, hogy a "lomtárbörtönre ítélt magyar klasszikusok" egész sorát feltámaszthassák Móricz Zsigmondtól, Németh Lászlón át Páskándi Gézáig.

Hangsúlyozta: ehhez társulat kell, "szellemileg egy irányba húzó, küldetésével tisztában lévő".„Igen a küldetés, legalábbis addig ameddig egyedül vagyunk. Majd, ha lesz másik hasonló társulat, a küldetést felosztjuk, mint a földet" - fogalmazott. "Ezek tehát az intendáns kérései egy rászakadt sors, betegség távolából. Ha Isten segít, ott leszek. Amit eddig elértünk, az maga is eredmény" - zárta sorait Csurka István.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek