Szavazás

Ön engedélyezné az abortusztablettát?
Kapcsolódó cikkünk »

Titkos járatritkítás a MÁV-nál?

Az LMP szerint a kabinet tízszázalékos teljesítménycsökkentést írt elő, a dolgozókkal pedig titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

Titkos járatritkítás a MÁV-nál?
Teljesítménycsökkentés - stikában?

A kormány "fű alatt" jelentős járatritkítást tervez a MÁV vonalain – mondta a Nyugati pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. Jávor Benedek saját információikra hivatkozva - amelyek forrását nem nevezte meg – kijelentette: tíz százalékot is elérő teljesítménycsökkentést írtak elő a vasúttársaságnak.

Mindezt „stikában igyekeznek megtenni", az érintett alkalmazottakkal titoktartási nyilatkozatot írattak alá. A honatya Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult az ügyben. A többi között arra kíváncsi, hogy mikor akarják nyilvánosságra hozni a döntést, illetve mit remélnek attól.

A frakcióvezető hozzátette, hogy éppen a jelenlegi kormánypártok tiltakoztak 2010 előtt a leghangosabban a szárnyvonalak bezárása és a MÁV teljesítményszűkítése ellen. Véleménye szerint a kabinet most „ugyanezt a kókai programot folytatja, csak kicsit intenzívebben".

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek