Beköszöntött a sárkány éve, és felforgatja az életünket, ígérik a horoszkópok. Egy biztos: várhatóan a szokásosnál több baba érkezik.
Január 23-án éjfélkor elkezdődik a kínai új év, amely a sárkány éve lesz - azaz a magyar idő szerint vasárnap délután öt órakor már útjára is indult. A nyugati kultúrkörben vérszomjasnak elképzelt hüllő a világszerte ünneplő kínaiak millióinak egészen mást jelent: szerencsét, áldást, gazdagságot. A holdújévet köszöntő tavaszünnep összesen 15 napon át tart, és a hagyományos lampionfesztivállal zárul majd, amely a látványos oroszlántáncokról híres. Kína és a világszerte élő kínaiak legnagyobb ünnepe egyben a családoké is, hiszen sokan hosszú idő után ekkor találkoznak egymással.
Jó és bölcs sárkányok
A kínai sárkányok a jó szerencse, a bölcsesség, az életerő megtestesítői, az embereket segítő isteni lények. A keleti égtáj, az időjárás és az esők, a szelek, a vizek, árvizek irányítója, a nemzőerővel, termékenységgel azonosított szimbólum. Ezek az isteni jellegű lények csak akkor fordulnak az ember ellen, ha súlyosan vétett ellenük: földrengés, árvíz, pusztító viharok kísérik a sárkány(ok) haragját.
2012 a víz sárkány éve lesz - mint köztudott az állatjegyeket hagyományosan az öt alapelem valamelyikével társítják. Az előrejelzések szerint boldogság, gazdagság elé nézünk, valamint nagy változások várnak ránk (Remélhetőleg jobbak, mint a tavalyi nyúl évében, aminél előre megjósolták, hogy sok nehézséget hoz majd. Hozott.) Ebben a holdévben magunkból is ki tudjuk hozni a legjobbat, és megalapozhatjuk anyagi jószerencsénket is - több helyütt is leírták ezoterikus szakértők, hogy minél nagyobbat vállalunk, annál több esély van a sikerre. Ugyanakkor ne feledjük, a változásnak negatív előjele is lehet!
A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: AFP
A kínai mitológia úgy tartja, sosem láthatod egyszerre a sárkány fejét és farkát - ami tulajdonképpen a megjósolhatatlanságát, kiismerhetetlenségét fejezi ki ezzel a szép metaforával. Az viszont komoly bizakodásra ad okot, hogy a kínaiaknál a sárkány éve hagyományosan a házasságok és a gyermekvállalás legkedveltebb időszaka.
Bébiboom várható
Sok kínai, illetve kínai-amerikai házaspár nem bízza a véletlenre, hogy a sárkány évében jöjjön a baba, inkább bebiztosítják magukat az amerikai vagy angliai klinikákon, ahol mesterséges megtermékenyítési eljárásoknak vetik alá magukat, hogy még inkább megnőjön az esély egy sárkány-babára. Számos házaspár pedig a korábban lefagyasztott embriójuk beültetésére vállalkozik most. S maximum március-áprilisig sikerülnie kell a „beindított” eljárásnak, hogy még a sárkány évében látogassa meg őket a gólya.
Több tengerentúli és kínai termékenységi klinikán arról számoltak be, hogy jelentősen megugrott náluk a forgalom a sárkány éve miatt, és ezzel párhuzamosan az USA-ba utazó kínai párok száma, akik a nagy távolság ellenére is ilyen hosszú útra vállalkoznak egy sárkány-baba érdekében. Még akkor is, ha viszonylag borsos egy-egy mesterséges megtermékenyítéses eljárás ára, akár 10 ezer dollárra is rúghat az összeg. Az egyik Los Angeles-i klinikán például 250 százalékkal nőtt meg januárban az érdeklődés a kínai, és a kínai-amerikai házaspárok körében.
Annó a Neoton Familia is megénekelte:
Ám nemcsak az USA-ban, hanem Angliában is megnövekedett forgalomról nyilatkoztak a klinikák, bár a brit termékenységi központokban „csupán” 30 százalékkal lendült fel a forgalom a kínai páciensek körében. A klinikák azzal számolnak, hogy legalább márciusig kitart ez a roham. A végső dátum ugyanis, amíg a házaspárok sárkány-babát hozhatnak világra: 2013. február 9. (Az ezt követően születendő babák már nem sárkány, hanem kígyó jegyűek lesznek.)
Miért ez az őrület? Akik a sárkány évében születnek, a legerősebbek, a legokosabbak és a legszerencsésebbek - vélekednek a kínai kultúrában. A kínaiak az életük legfontosabb eseményeit gyakran a leginkább szerencsét hozó időszakra időzítik. 2000-ben, a legutóbbi sárkány évben, ugyancsak jelentősen megugrott a gyermekszületések száma, pl. csak Thaiföldön 202 ezerrel több baba született, mint az azt megelőző évben.
Bár divat a narancs, viselj inkább türkizt
Mit tehetünk szerencsénk érdekében? Ez az év a türkiz, illetve a zöldeskék árnyalatok éve, köszönhetően a víz sárkány jegyének: érdemes ezeket a színeket választani, hogy jó dolgokat vonzzunk életünkbe. A feng-sui szerint pedig a sárkány lehelete a csí, az éltető energia, amelynek érdemes szabad áramlást biztosítanunk az otthonunkban. Ugyanakkor óvatosan kell bánnunk – szerencsehozó tulajdonságai ellenére is – a sárkányfigurákkal való dekorálással.
A sokak által durván leegyszerűsítve, lakberendezési irányzatnak tekintett életfilozófia szakértői például hálószobába egyáltalán nem javasolják, hiszen óriási (jang) energiái miatt megakadályozná a nyugodt pihenést. Ha mindenképpen próbát szeretnénk tenni, tegyük lehetőleg a lakás keleti, családot, egészséget jelölő részébe, de elégedjünk meg csupán a motívumokkal, például nagyon hatásos, ha bútor lábára kerül.
A sárkány éve 2013. február 9-én fog véget érni, a legszerencsésebb, energiával legjobban telítődött időszak május 20. és június 18. között lesz: az újhold május 20-ra esik, a telihold június 4-re, és a sárkány hold június 18-val véget ér. Hogy másnaptól elkezdődjön a kígyó hold, amely már a következő, a víz-kígyó évére gyűjti majd az energiát.