Ezen a héten megismerkedhetünk a női Indiana Jones-szal, megtudhatjuk, kibírja-e a távkapcsolatot a szerelem, megnézhetjük, hogyan esik szét egy család, és Mundruczó Kornél Frankenstein-filmje is megérkezik végre a hazai mozikba.
Adéle és a múmiák rejtélye
1912-t írunk. Adéle Blanc-Sec, a rettenthetetlen ifjú riporter ég a tettvágytól. Képes bármeddig elmenni azért, hogy véghezvigye céljait. Ha a helyzet úgy kívánja, akár Egyiptomig is elhajózik, hogy különféle méretű és formájú múmiákkal mérje össze erejét. Mindeközben Párizs polgárain lassan eluralkodik a pánik. A Természettudományi Múzeum egyik emelvényén egy 136 millió éves Pterodaktilusz tojás rejtélyes körülmények között kikel, az óriási ősmadár pedig folyamatos rettegésben tartja az égből a francia főváros rettegő lakosait. Ám e szörnyeteg is kevés ahhoz, hogy Adéle Blanc-Sec kisasszony zavarba jöjjön, kinek eddigi kalandjai is számos meglepetéssel szolgáltak már az izgalmak kedvelőinek. Luc Besson (Az ötödik elem, Arthur és a villangók) kalandfilmje.
Hétmérföldes szerelem
Erin (Drew Barrymore) és Garrett (Justin Long) igazán összeillő pár, bár egy nyárnál tovább nem terveznek. Erin San Franciscóban él, Garrettet pedig munkája New York-hoz köti. Hat hét együttlét után azonban már egyikük sem biztos abban, hogy valóban véget akarnak vetni a kapcsolatuknak. Rászoknak a webcam-romantikára, a kedvezményes időszakban zajló telefonálásra, a véget nem érő sms-ekre és annyit repülnek ide-oda, amennyit csak tudnak. De túl sok jó barát ad nekik segítőkész tanácsot, még több rámenős szívrabló portyázik körülöttük és közben egymás hiánya is csak egyre növeli a feszültséget közöttük. Szerelmesek, nagyonis, de vajon kiállja-e a próbát ez a kontinenst átszelő kapcsolat. Hamarosan dönteniük kell.
Mamut
Leo és Ellen tökéletesen boldognak látszó New York-i pár, egy aranyos kislánnyal. A sikeres videójáték-szerző Leo Thaiföldre utazik néhány napra egy szerződés ügyében. A férfi nem szexturista, ám magányos és unatkozik, így egy bárban összemelegedik egy helyi prostituálttal. A baleseti sebész Ellen beletemetkezik munkájába és hosszú műszakokat vállal, így nem véletlen, hogy nyolcéves kislánya, Jackie egyre jobban érzi magát a bébiszitterrel. Gloriának is van gyereke, két kisfiú, akik alig várják, hogy anyjuk hazatérjen a Fülöp-szigetekre. A svéd Lukas Moodysson (Redvás Amal, Együtt, Lilja 4-ever) drámája ezúttal a boldogság látszatáról, a mélyben rejtőző vágyakról és félelmekről szól.
Szelíd teremtés - A Frankenstein terv
Egy talán jobb napokat látott bérházban egy rendező készül filmje megvalósítására. Az intézetből szökött kamasz fiú anyját keresve szinte véletlenül kerül a filmforgatás castingjába. A drámai események sora ott veszi kezdetét, mikor a szereplőválogatás alatt a fiút naivsága, és egyenes tisztasága olyan hirtelen cselekvésekre ragadtatja, ami halálos balesethez vezet. A rendezővel még soha nem történt semmi, ami akaratán kívül állt volna. Megérzi, hogy a fiú személyében egy nagyobb erővel találkozott. Mikor rájön, hogy a különös és szelíd gyerek az ő fia, aki sok évvel ezelőtt hívatlanul jött e világra, arra kényszerül, hogy egy kiszámíthatatlan és veszélyes úton induljon el. Más körülmények között találkozásuk talán esély lenne az újrakezdésre. Mundruczó Kornél díjnyertes filmje.