A dollárt 217,10 forinton jegyezték 1,3006 dolláros euró árfolyam mellett. Kedden délután a dollárt 218,76 forinton, az eurót 1,2973 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése 204,70 forint 211,15 forint után, 100 japán jent 246,66 forinton jegyeztek 249,66 forint után.
A javuló nemzetközi piaci hangulat közepette a befektetők folyamatosan szabadítják fel a "biztonságos" deviza eszközökben, svájci frankban, dollárban és jenben elhelyezett tőkét.
A javuló kockázatvállalási hajlandóságot rendszerint erősödő árfolyammal tükröző euró kedden 11 heti csúcsot ért el a dollárral szemben 1,3046-os jegyzésen és szerdán is az 1,30-as határ áttörését célozta meg. A jennel szemben az euró kedden 7 héttel korábbi árfolyamra erősödött vissza.
Kedden a fokozódó befektetői kockázatvállalási hajlandóság jeleként a svájci frank már az ötödik egymást követő kereskedési napja folytatta gyengülését az euróval szemben és több mint egy hónappal ezelőtt tartott árfolyamához tért vissza.
A térségbeli devizák árfolyamának alakulását az elkövetkező napokban alapvetően a nemzetközi piaci hangulat határozza meg, azaz erősödésre lehet számítani.
Szerdán reggel a zloty a fontos technikai ellenállási pontnak tekintett 4,00-ás euró jegyzési határ áttörésével 3,99-re, a cseh korona 25,04-es euró jegyzésről 25,02-re, a forint 283-as euró jegyzésről 281 közelébe erősödött. A forint a hét végén és hétfőn még 288-as euró jegyzésnél állt.