Csak 2012-ben lesz meg a 3%-os hiány a lengyeleknek

Legalább is a konvergenciaprogramjuk alternatív forgatókönyve ezt a lehetőséget is számításba veszi.

Csak 2012-ben lesz meg a 3%-os hiány a lengyeleknek

Lengyelországban egy évet csúszhat annak a célnak az elérése, hogy az államháztartási deficitet az Európai Unió által megkövetelt 3 százalékra csökkentsék - jelentette ki egy kormányzati forrás pénteken.

A PAP lengyel hírügynökség által név nélkül idézett forrás szerint Lengyelország esetleg nem 2012-ben, hanem csak 2013-ben éri el a háromszázalékos GDP-arányos hiányt. Egyebek között ezt is tartalmazza a konvergenciaprogram alternatív forgatókönyve - tette hozzá.

A lengyel pénzügyminisztérium nem kívánt megjegyzést fűzni a kijelentéshez. A kormány pénteken dönt az új négyéves pénzügyi tervről.

A jelenleg érvényes konvergencia program szerint az államháztartási hiány 5,9 százalék lesz jövőre és 2,9 százalék 2012-ben. Az idei deficitet 6,9 százalékra várja a kormány.

A kormányzó párt egyik illetékese csütörtökön arról beszélt, hogy Lengyelországban várhatóan egy százalékponttal emelik az áfát három évre, a költségvetési bevételek növelése céljából.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek