Párizs, 1622. január 15.– Megszületik az egyik leghíresebb drámaíró, egyben színész és rendező, Jean-Baptiste Poquelin, akit a világ Molière néven ismert meg.
Jómódú kárpitos apja azt szerette volna, ha fia az ő mesterségét folytatja, ám a párizsi egyetemen filozófiát és jogot tanult ifjú ehhez nem sok kedvet érzett. Amikor átvehette anyai örökségét, rögvest hátat fordított a szülői háznak, a szép reményekkel kecsegtető kárpitos műhelynek, felvette a Molière nevet és színésznek állt.
A színház- és irodalomkedvelő Béjart családhoz költözött, s hamarosan a nála jóval idősebb Madeleine Béjart szeretője lett. Színésztársaival létrehozta az Illustre Théatre nevű társulatot, amely Párizsban nem sok sikert aratott, Molière kétszer is az adósok börtönébe került miatta.
.png)
Molière portréja - Charles-Antoine Coypel festménye
Forrás: Wikipédia
A társulat 1645-től könnyed olasz bohózatokkal és Molière zenés vígjátékaival vidéken turnézott. 1658-ban XIV. Lajos is látta egy előadásukat, s pártfogásába vette a művészeket. A társulat otthonra lelt Párizsban, Molière pedig elkezdhetett kibontakozni. Első párizsi darabja, az 1659. november 18-án bemutatott, a korának finomkodó társalgási stílusásának bemutató A kényeskedők című műve támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta, s az író mellé állt. Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662-ben Moliere feleségül vette egykori szeretője, Madeleine Béjart 19 éves leányát, Armande-ot - igaz, ő akkor Madeleine húgának tudta a lányt. Ugyanebben az évben került színre a Nők iskolája című darab a szerző és ifjú neje főszereplésével - mind a mű, mind a frigy nagy port kavart a korabeli Párizsban.
Ezt követően, eleget téve a király rendelésének, több zenés darabot és balett-komédiát írt. Közben elkészült egyik remekműve, a mindenféle képmutatást és álszenteskedést leleplező Tartuffe, amelynek 1664-es bemutatója egyházi körökben olyan botrányt kavart, hogy Párizs érseke betiltotta. A darab ezután csak nyomtatásban terjedhetett 1669-es újbóli színre viteléig, amikor aztán kitörő sikert aratott.
A tilalom nem csüggesztette el a szerzőt, aki az ezt követő időszakban alkotta legjobb és legismertebb darabjait: a Don Juant, A botcsinálta doktort, a Mizantrópot, az Amphitryont, a Dandin Györgyöt és a pénzimádat lélekgyötrő komédiáját, A fösvényt. Különös módon ezek a darabok nem arattak akkor sikert, s ezért a következő három évben visszatért a balett-komédiákhoz. E műfajban is kiválót alkotott az 1670-es Úrhatnám polgárral, amely a nemesek kegyeire és "kultúrájára" vágyó sznob polgár gyilkos szatírája.
A túlfeszített munkatempó azonban egyre jobban aláásta a vélhetőleg már tüdőbajos Molière egészségét. 1673. február 17-én, A képzelt beteg előadása közben rosszul lett, de halálos betegen végigjátszotta a darabot, hogy színészei ne essenek el az est jövedelmétől - az éjszaka folyamán meghalt. Temetése dísztelen volt és csendes, mivel színészeknek nem járt ekkoriban más búcsúztató.
.png)
Molière síremléke a párizsi Père Lachaise temetőben
Forrás: Wikipédia