Még úgy is, hogy a "számítógép" kifejezés alatt az asztali gépeket, laptopokat és tableteket is értjük.
Már mikor a mobiltelefonok "okos" formátuma elkezdett terjedni, sokan azt jósolták, hogy a "személyi számítástechnika" kifejezést szép lassan át kell adni ezeknek a készülékeknek, az asztali gépektől pedig elkezdeni búcsúzkodni - az Apple egyenesen a PC haláláról beszélt.
S míg az utóbbi még nem következett be, a Canalys jelentése szerint az előbbi 2011-ben valósággá vált: több okostelefont adtak el, mint számítógépet.
Az előbbiből világszerte 487,7 milliót, míg az utóbbiból "csak" 414,6 milliót - a különbség jelentős része az esztendő utolsó negyedévében realizálódott. A jelentés ennél is látványosabb lenne, ha azt a 63,2 millió táblagépet is az okostelefonok kategóriájához számítanánk, hiszen működésük szempontjából ők inkább "rokonok" - így a laptopok és asztali gépek eladása az okoskészülékek számainak kétharmadát sem érnék el.
Persze nincs minek is kozmetikáznánk a számokon, mikor a 2010-ben eladott 299,7 millió készülékhez képest 63%-os növekedésről beszélhetünk az okostelefonok piacán.

Forrás: Canalys