Nőnapra meghal az internet?

Az FBI azt tervezi, hogy március 8-án számos szervert leválaszt az internetről. Milliók maradhatnak világháló nélkül.

Nőnapra meghal az internet?

Az első ránézésre drasztikus lépést egy Észtországból származó, DNSChanger Trojan névre hallgató kártevő indokolja.

Az ezzel fertőzött számítógépeken megváltoznak a DNS-beállítások, a felhasználók pedig a megszokott útvonalak helyett, a kártevő készítői által létrehozott szervereken keresztül érik el az internetet.

A csalókat már elkapták, hálózatuk leépítésére pedig az FBI ideiglenesen engedélyt kapott új, biztonságos DNS-szerverek létrehozására. Azon vállalatoknak, melyek honlapjai az érintett szervereken laktak, 120 napot kaptak arra, hogy megszabaduljanak a kártevőtől, s bár ez a határidő március 8-án lejár, Brian Krebs biztonsági szakértő szerint a Fortune 500 vállalatok fele, illetve 27 amerikai ügynökség még mindig ezeket használja.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a 120 napos moratóriumot nem hosszabbítják meg, és az FBI nőnap alkalmából leválasztja a fertőzött hálózatokat a világhálóról, úgy milliók találhatják magukat internet nélkül.

Bár a magunk részéről abban reménykedünk, hogy mindenki legalább annyira figyel számítógépe "egészségére", mint a sajátjára, aki biztosra akar menni azzal kapcsolatban, hogy érintett-e vagy sem, ezen az oldalon megtudhatja.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek