Kőolaj tört fel egy ukrán ház udvarán

A Kárpátok lábánál, Szlovákiától nem messze lévő Boriszlav város olyan, mint egy lőporos hordó.

Kőolaj tört fel egy ukrán ház udvarán
Még most is évente 100 ezer tonna kőolajat hoznak fel. (Shutterstock)

Kőolaj tört fel kedden Boriszlav nyugat-ukrajnai város egyik lakóházának udvarán, súlyosan beszennyezve a környéket. A Kárpátok lábánál, Szlovákiától nem messze lévő településen négy évtizede történt már hasonló eset. Akkor a kőolajkitörés után a kísérő földgáz berobbant, és a szerencsétlenségben 17 ember meghalt.

Boriszlav alatt a talaj át van itatva földgázzal, s ettől a település olyan, mint egy lőporos hordó. Sok lakóépületben a pincebejáratnál ki van írva, hogy belül a nyílt láng használata tilos.

A csaknem 40 ezres város problémájával kedden az ukrán kormány is foglalkozott, s katasztrófaelhárítási programot fogadott el a 2012 és 2016 közötti időszakra.

Boriszlavban a XIX. század közepétől több évtizeden keresztül jelentős kőolaj-kitermelés folyt, amely visszaesett ugyan, de a helyi kitermelő vállalat, a Boriszlavnyeftyegaz még most is évente 100 ezer tonna kőolajat és 30 millió köbméter gázt hoz a felszínre.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek