19°C

 

Lájkolj minket!

Álpüspök került a bíborosok közé

Megkezdődött a Vatikánban hétfőn az első általános kongregáció, amelyen az új pápát megválasztó konklávét készítik elő. A bíborosok az első tanácskozásra hétfőn délelőtt fél tízkor, a vatikáni VI. Pál aulában található szinódusi teremben gyűltek össze. A terem előtt várakozó bíborosok közt egy püspöknek öltözött idegen férfi vegyült el.

Az álpüspök keresztet, lila sálat és egy túlságosan rövid püspöki öltözéket viselt – jelentette az olasz média. Ez „okozta vesztét": a biztonsági őrök erről ismerték fel, hogy nem egyházi személy. Az álpüspököt a televíziós kamerák előtt vezették ki a Vatikánból.

A tanácskozásokon – nem tudni, hogy a konklávé kezdetéig hány ilyen lesz – a bíborosok megvitatják a világegyház összes aktuális hivatali ügyét. Ezeken az „előkonklávénak" is tekinthető üléseken a vatikáni államtitkárság szigorú titoktartásra kötelezett tolmácsai is részt vesznek.

A szentszéki szóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint egyelőre 115 pápaválasztó bíborost várnak Rómába. Keith Patrick O'Brien skót bíboros a napokban lemondott, miután más papokkal szemben tanúsított, „nem helyénvaló" magatartással vádolták meg. Julius Riyadi Darmaatmadja dzsakartai érsek pedig egészségi okokból nem tud a Vatikánba jönni.

A héten eldőlhet, hogy mikor kezdődik

A konklávé kezdetének időpontját akkor fogják kitűzni, ha már mind a 115 pápaválasztó bíboros a Vatikánban lesz. Még 15-en közülük nem érkeztek meg, szerdáig várhatóan ők is Rómába érnek.Timothy Dolan New York-i bíboros érsek a Corriere della Sera című milánói napilapnak nyilatkozva meggyőződését fejezte ki, hogy az új pápát gyorsan megválasztják.

„Ez a hét nagyon fontos lesz. Összes bíboros testvéremmel beszélni akarok, jobban meg akarom ismerni őket. Közülük sokat csak azokból a könyvekből ismerek, amelyeket maguk írtak" – mondta az érsek. A 63 éves amerikai bíboros az egyik legesélyesebb pápajelöltnek számít.

Szoros határidő

XVI. Benedek pápa február 11-én jelentette be váratlanul lemondását. A 85 éves német pápa tisztsége csütörtökön 20 órakor ért véget. Ezzel kezdetét vette a sede vacante, vagyis a pápai trón megüresedésének időszaka, amikor a katolikus egyház és a vatikáni állam irányítását átmenetileg a bíborosi kollégium végzi. A Vatikánban azt szeretnék, hogy húsvétig – március 31-ig – az egyháznak új pápája legyen.

„Nem szabad elsietni”

Walter Kasper német bíboros, az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja ellenzi a konklávé előrehozását, mert úgy véli, hogy a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást. Ez a funkciója a konklávét megelőző tanácskozásoknak, amelyek a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem titkos megbeszélések elfüggönyözött hátsó szobákban – mondta Kasper. A találkozók során háttéralkuk sem köttetnek. Ez „különben is tilos" – tette hozzá.

A tanácskozások alkalmat adnak a testület tagjai közötti kapcsolatok elmélyítésére, egymás jobb megismerésére. „Ez a döntéshozatal teljesen normális, emberi folyamata", amelyhez azonban idő kell, ezért „nem lenne szabad elsietni a pápaválasztást" – mondta a rangidős bíboros.

Menedzser és lelkipásztor kell

A  XVI. Benedek bizalmasaként számon tartott bíboros szerint a katolikus egyház új vezetőjének egyszerre kell „menedzsernek és a lelkek pásztorának" lennie. A Kúria és a világegyház első embereként reformokat kell elindítania mindkét területen.

Az egyház globális működését tekintve reagálnia kell arra a folyamatra, hogy a katolikus vallás súlypontja egyre inkább áthelyeződik a déli féltekére. Célszerű lenne, ha nagyobb önállóságot adna az egyes kontinenseken vagy kulturális régiókban működő helyi egyházi szervezeteknek a hit kérdéseit nem érintő területeken – fejtette ki a bíboros, hangsúlyozva, hogy a katolikusok egységét a „lojális sokszínűség" révén kellene biztosítani.

Aktuális ajánlatok [x]

Ajánlott lap.hu oldalak: