Mit kezd azzal, hogy elsőként az évértékelői sorában nem az MSZP-t, hanem egy abból nemrég kivált, új pártot képvisel?
A Csak a szél fontos és jókor jött film lehet. Nyilván alkalmas persze arra is, hogy aki akarja, félreértse.
Az EP tegnapi határozata a szigorúbb szankciók elvi lehetőségét is megnyitotta.
Egyetlen olyan változója van a rendszernek, amelyet a politikusok piszkálni tudnak elviselhető politikai költségekkel.
Amikor Magyarországon egyre inkább napirendre kerül valamiféle összehangolt nemzetközi támadás az ország ellen – akár beszélt erről Orbán Viktor a zárt frakcióülésen, akár nem – kevés nagyobb ajándékot kaphatna a jobboldal az EP-től.
Beszélgettem sok emberrel, és megértettem, hogy az Államoknak ebben a sarkában a „mérsékelt” jelző a keményebb republikánus körökben kifejezetten negatív ízű.
Massachusettsben vagyok, az egyik döntős csapat, a New England Patriots államában, így nem csoda, hogy ennyire pörögnek itt az emberek.
A Gyurcsány-kormány idején megkötött privatizációs szerződés és az azt követő események annyi sebből véreztek, hogy ezekre még azok is emlékeznek, akik általában nem különösen fogékonyak a vállalati hírekre
Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója
Blogarchívum
Századvég képzésekSzázadvég kiadványok