Kovács Lázár szeretője Hajdú Péter műsorában elmesélte, alighogy megismerkedett a szakáccsal, már el is csattant az első csók, a második estén pedig a szex is megvolt.
„Miután elkérte a számomat, felhívott, s még aznap este találkoztunk, iskola után. Felmentem hozzá. Azt mondta, ne aggódjak, még nem szeretne velem lefeküdni. Csók már ekkor volt. Éjfél körül indultam haza Kecskemétre” – emlékezett Andi.
A volt szerető az első forró éjszaka részleteit sem szerette volna magában tartani:
„Mirelit pizzát készített vacsorára. Elment zuhanyozni, nekem meg szólt, hogy gyújtsam be a sütőt. Akkor még nem tudtam főzni, arról sem volt fogalmam, hogyan kell kezelni a sütőt. Azóta minden megváltozott, és büszkén mondom, hogy főzni Lázár tanított meg” – mesélte Andrea, aki a TV2 vasárnap este adásba kerülő műsorában arról is beszélt, hogy mióta szakított a szakáccsal, csak egy féléves kapcsolata volt egy nagykőrösi fiatalemberrel, akitől teherbe esett, de azt a magzatát elveszítette.