Teljesen bekattant az RTL Klub felfedezettje

VV Vera a tegnap esti összefoglalóban végképp kifordult önmagából. A lány elképesztő viselkedésével tönkretette azt a villán kívül töltött napot is, amit az egyik játékon nyert Attilával és Kingával.

Teljesen bekattant az RTL Klub felfedezettje

Attila, Vera és Kinga villán kívüli programot nyertek az egyik ügyességi vetélkedőn. Síelés közben még a legnagyobb spanok voltak a villalakók, de aztán a villa érzékeny lelkű leányzójával történt valami. Egyszerűen belekötött Attilába és azt hajtogatta, hogy a fiú nem tud viselkedni. Szó szót követett, Vera és lakótársa egyre jobban összekülönböztek, végül a lány azt mondta a többieknek, hagyják őt békén. Nem volt hajlandó részt venni a programokban, viselkedésével Attila és Kinga napját is tönkretette.

Miközben a hármas kint marta egymást, addig Seherezádé kutatómunkába kezdett a luxusbörtönben. Feltúrta Kinga szekrényét, hogy megkeresse azt a felsőt, amit hisztis lakótársnője kölcsönkért, de nem adta neki vissza. Persze a hisztérika visszatérése után azonnal észrevette, hogy feltúrták a holmiját és ezért botrányt rendezett. A lányok ismét csúnya dolgokat vágtak egymás fejéhez, aminek az lett a vége, hogy végül egymásra rakták jelüket a kiválasztáson.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap