Egy félrelépés okozhatta Shadi és Dya kapcsolatának végét - értesült a Hír24. A esetről egy a lányhoz közeli forrás mesélt.
Feltehetően a hűtlenség miatt futott zátonyra VV Dya és VV Shadi kapcsolata! A Hír24 elsőként számolt be a villalakók szakításáról, mára már azt is megtudtuk, a bimbódzó szerelemnek egy harmadik fél állhatta az útját. A lány, Eszter, akivel Shadi összegabalyodott, nem teljesen ismeretlen, hiszen annak idején az X-Faktor negyedik elődöntőjéig jutott, igaz, a felkészítő táborba már nem jutott el. Eszti egyébként nem érzi magát hibásnak a történtekért, és kijelenthetjük, Shadinak és Dyának sem lehet lelkiismeret furdalása. Hiszen aminek meg kell történnie, az meg is történik.

Szilveszter éjszakáján a nagy egymásra találás előtt nem sokkal...
"A szilveszteri buli végződött az ágyban, és Eszti szerint egyikük sem bánta meg az együttlétet. Sőt, állítólag öt órán át élvezték egymás közelségét - mondta a Hír24-nek a lány egyik közeli ismerőse. - Alig két héttel később egyébként Shadi akkori párját, Dyát egy másik buliban ismerte meg személyesen Eszti, kettejük alkalmi légyottja azonban csak később derült ki. Úgy tudom, ez vezethetett a szakításhoz is" - mondta a neve elhallgatását kérő informátor, akinek segítségével elértük Esztert is, aki - bár nem tagadta a történet valóságtartalmát - nem kívánt nyilatkozni. "Ez már a múlt" - fogta rövidre a lány.
Dya megkeresésünkre meglepődött, és néhány másodperces gondolkodás után csak annyit közölt, nincs mondanivalója.
"Shadival békében tisztáztuk a dolgainkat" - magyarázta. A Villán kívül jelenleg szívtipróként bizonyító Shadit ezúttal is hiába kerestük, telefonját nem vette fel.

... és az ominózus parti után.