Szunai Lindának jót tett, hogy lefejelték és leköpték

Szunai Linda nemhogy bukott volna, hanem inkább profitált az utóbbi időben körülötte és párja körül kirobbant botrányból. A szépségkirálynő egyre több munkalehetőséget kap.

Az utóbbi hetekben egyre többet szerepelt címlapon Szunai Linda, akinek volt párja alaposan felkavarta az állóvizet a szépségkirálynő körül, miután a lány kiadta az útját. Mesterházy László ugyanis azt állította, barátnője többször félrelépett kapcsolatuk ideje alatt. A folyamatos bizalmatlanság ellenére ő azonban kitartott a lány mellett, ám Szunai Linda végül mégis kapcsolatuk lezárása mellett döntött.

A barna hajú szépség volt párja állításainak nagy részét rágalomnak tartja. Egyúttal azt állítja, hogy Laci leköpte és megfejelte őt több alkalommal. A viszontagságok ellenére a szépségkirálynő úgy érzi, mostanra sikerült lezárni a szakításuk óta tartó sárdobálást. „Laci egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy vége. Mindent megtesz azért, hogy bemártson és rossz színben tüntessen fel. Tudtam, hogy nem fogja könnyen viselni, hogy vége, de erre azért nem számítottam” – árulta el a Hír24-nek Szunai Linda, aki rosszul viselte, hogy párja mindenkivel szóba hozza. „A végén már olyan dolgokat vágott a fejemhez és olyanokat talált ki, hogy magam sem hittem a fülemnek. Én úgy érzem, mindezt azért tette, hogy egy kicsit felszínen maradhasson a szakítás után” – nyilatkozta Szunai Linda, akit SP-vel, Baronits Gáborral és a Carbonfools egyik tagjával is összeboronáltak az utóbbi időben.


Fotó: TV2

Mindezek ellenére a tizenéves lány nem roppant össze. Sőt, sokkal inkább profitált a dologból. „A botrány miatti, sűrű szereplésemnek köszönhetően több munkaajánlatot is kaptam. Még folynak a tárgyalások, de komoly dolgok vannak kilátásban. Remélem, minden összejön” – mesélte bizakodóan a barna hajú szépség, aki botrányának köszönhetően mást is nyert. „Az idei legfontosabb dolog az életemben az egyetemre való bejutás lesz. Tavaly csak a jogot céloztam meg. Nem lebegett más a szemem előtt. Mostanra azonban irányt váltottam. Kommunikációt és médiatudományt szeretnék tanulni. Furcsán hangzik, de az utóbbi időben jöttem rá, mennyire élvezem a szereplést. Még így is, hogy csupa rágalom miatt kellett nyilatkoznom, élveztem a szereplés minden percét. Rájöttem, hogy nekem ez az életem. Csak épp a másik oldalra vágyom. Műsorvezető szeretnék lenni” – osztotta meg elképzeléseit a szépségkirálynő, aki úgy érzi, nyitott az újabb szerelemre is. „Én mondtam ki, hogy a Lacival való kapcsolatnak legyen vége, tehát érzelmileg már elengedtem a dolgot. Nem mondom, hogy egy komoly párkapcsolatra vágyom, hiszen még fiatal vagyok. A következő párommal már biztos óvatosabb leszek, és nem fogom hagyni, hogy uralkodjon rajtam. Ha jön a szerelem, én nem fogok tiltakozni” – árulta el Szunai Linda.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap