A Hír24 megtudta, hogy Bíró Andrea, Kovács Lázár házasságon kívül született gyermekének édesanyja egy hete rendőrségi feljelentést tett a sztárszakács ellen.
Andrea elmondta, azért fordult a rendőrséghez, mert Lázár tartozik neki 80 ezer forintnyi gyermektartással. Az édesanya úgy tudja, hogy a híresség ellen akkor is lefolytatják az eljárást, ha időközben kifizeti a pénzt, csak abban az esetben ezt a lépését enyhítő körülményként kezelik. Bár a feljelentés egy hete történt, Lázár eddig még nem adta oda az elmaradt gyermektartást Andreának.
De nem ez az egyetlen dolog, ami a fiatal anyukát nyomasztja. Ma délelőttre van kitűzve a közte és Kovács Lázár között folyó gyermekelhelyezési per is, amely már jó ideje húzódik. Eleinte arról folyt a vita, hogy valóban a sztárszakács-e a kis Lázárka édesapja, s miután ez bebizonyosodott, Andrea gyermekelhelyezési pert kezdeményezett. Bár eleinte semmi jel nem utalt arra, hogy a híresség magához szeretné venni a házasságon kívül született kisfiát, később viszont keresetet nyújtott be a bíróságra. Az édesanya úgy gondolja, hogy gyermekének édesapja valójában csak bosszúból perel. Ezt többek között arra alapozza, hogy a sztárszakács nem látogatja Lázárkát, ami Andrea szerint azt jelenti, hogy a híresség valójában nem kíváncsi kisfiára.
Fotó: RTL Klub
Az édesanya azt sem titkolja, hogy nagyon nyomasztja őt a mai tárgyalás. Néhány nappal előtte, már rettegett, remegett a gyomra, nagyon rossz idegállapotba került. Ez egyébként nem is csoda, hiszen elméletileg nem kizárható, hogy esetleg a bíróság nem neki, hanem édesapjának ítéli a gyermeket. Andrea ebbe bele sem akar gondolni. Tart attól is, hogy Lázár a taláros testület előtt "darabokra szedi". Azt mondja, korábban is ez volt a módszere, mindenbe belekötött, számon kérte még azért is, hogy mikor, miből és mit vett magának.
Bíró Andrea egyébként nagy terveket szövöget, csak annak megvalósításával meg kell várnia a per végét. Elhatározta, hogy kisfiával együtt Olaszországba költözik és ott a szállodaiparban vagy a vendéglátásban vállal munkát. A fiatal édesanya nem felelőtlenül akar utazgatni, előre leszervezte munkáját, lakhatását, kint barátok várják. Jelenleg olaszul tanul, amivel elég jól halad. Azt sem akarja letagadni, hogy azért is fontos számára a költözés, hogy minél távolabb legyen az utóbbi években őt és gyermekét övező cirkusztól és Kovács Lázártól is.