Szombaton magyar idő szerint szerint 10 óra 55 perckor indították volna el a Dragon-űrhajót. A startot az utolsó pillanatban lefújták.
Egy Szojuz orosz űrhajó fedélzetén három űrhajóssal elindult kedd reggel a kazahsztáni Bajkonurból. Moszkva reméli, hogy ez a misszió zökkenőmentes lesz.
A NASA már a tesztelés során is távolsági rekordot szeretne dönteni űrhajójával.
Agy- és szemproblémák mutathatók ki azoknál az űrhajósoknál, akik legalább egy hónapot töltöttek az űrben.
Az évszázad derekára meg akarja valósítani az űrfelvonó építésével kapcsolatos terveit japán egyik legnagyobb építkezési vállalata.
Űrhajós üldözés az irodaépületben sikeres landolással, illetőleg némi bajvívással megspékelten. A Jedi macsekok visszatértek!
Válogatás a Nemzetközi Űrállomáson a bolygonkról ez év agusztusa és októbere között rögzített felvételekből.
A NASA egy lenyűgöző animáción tette közzé, miképpen képzeli el az Orion bolygóközi űrhajó 2014-es próbarepülését.
Bár ugyanabba az irányba mozognak, ám egy azonosítatlan repülő tárgy, azaz közkeletű nevén ufó rabolja el őket.
A NASA hasznos célokra fordítja az űrprogram után megmaradt élelmiszerkészletét.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó