Joe Eszterhas forgatókönyvíró antiszemitizmussal vádolja Mel Gibsont, akinek korábban már komoly problémái adódtak emiatt.
Jövő év elején már kilenc gyerek után kénytelen gyerektartást fizetni Mel Gibson, miután volt barátnőjét teherbe ejtette.
Robert Downey Jr. arra kérte a hollywoodi filmeseket egy díjátadón, hogy fogadják vissza köreikbe a botrányai miatt kitaszítottá vált Mel Gibsont.
Három részletben 750 ezer dollárt - 144 millió forintnyi összeget - fizet volt barátnőjének Mel Gibson amerikai színész a bíróságon született megállapodás értelmében.
London, augusztus 23. – Felakasztották, kibelezték, lefejezték, majd felnégyelték. Akár középkori dúvad, akár szerelmes hős volt, William Wallace-t még a halál is legendásan érte.
Dráma a ringben, a zárdában, a tóparton, Irakban és a Maja Birodalomban.
Újabb ifjú sztárreménység próbál Mel Gibson testén felkapaszkodni.
Egy hód irányítása alatt élő Mel Gibson mellett egy Almodovar rendezte Frankenstein-történetet és a halál ötödik jelenését nézhetjük a héten, meg két egyszerű lélek összemelegedését.
Jó, groteszk film lehetett volna A hódkóros, ehelyett semmilyen lett - egyedül Mel Gibson visszatérésenek örülhetünk.
Júdás Makkabeus, a görögök ellen fellázadó, Kr. e. 2. századi zsidó harcos története régóta Gibson filmötletei között szerepel.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó