Pintér Sándor belügyminiszter jelenlegi főtanácsadója, Samu Attila is érintett lehet a Zóna Taxi és a Budapest Airport ellen folyó nyomozásban – tudta meg a Népszava.
A belügyminiszter szerint teljesül a 3500 fős rendőrségi létszámbővítés, amit az első két évre vállaltak.
Elismerte a belügyminiszter, az ő szolgálati autója az, amely jogosulatlanul használta a mozgássérültek számára fenntartott helyet.
Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, "az ország egy nagy próba előtt áll.
Közzétették azoknak a minisztereknek a vagyonnyilatkozatát, akik nem tagjai a parlamentnek. Ámuljanak.
A két kormánytag könnyítené a fegyvertartás és -tárolás szabályait.
Az állami renden, a törvényeken kívül senki nem tud rendet teremteni, csupán anarchiába sodorja az országot - hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában.
A belügyminiszter szerint a szervezők helyett is cselekedtek, méghozzá azonnal.
Pintér Sándor belügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott javaslat könnyítené a fegyvertartás- és tárolás szabályait.
Immár tizennegyedszer rendezik meg idén a Valentin-napi páros teniszversenyt, amelynek február 11-én a Tabáni Tenisz Center ad otthont.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó