Már a héten mobilcsomagot is vehetünk a hipermarketban. Elindul a Tesco Mobile.
Kollégánk és fórumozók is jelezték, hogy mostanság az éjszaka közepén ismeretlen telefonhívásokra ébrednek. Kizárólag vodafone-osok.
Újabb, a Csillag háborújáról lehúzott bőr. A cím alapján nem nehéz kitalálni, melyik mobilszolgáltató és szereplő találkozik.
Bár az ünnepe természetesen kiemelkedő SMS-forgalmat jelentettek, a korábbi évekhez képest csökkent az SMS-ek száma.
A GSM-hálózat sérülékenysége miatt a hackerek másodpercek alatt átvehetik az irányítást, telefonálhatnak és SMS-t küldhetnek.
Látványos boltpremiert tartott a vörös logos mobilszolgáltató. Polgármester-szivatóst, aranymobilost, ahogy azt kell.
Rögtön a bevezetőben lelőjük a poént: a helyszín, ami nem más, mint a mi Uránia Nemzeti Filmszínházunk.
A T-Mobile már meghirdette a sorbanállás alatti programot, a Vodafone-nál még az árakat sem tudni.
Az új Tesco Mobile úgynevezett virtuális mobiltelefon- és internetszolgáltató lesz.
Ööö, hogy is van ez?
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó