Bohács Zsolt időnként azzal ijesztgeti választóit, hogy Botka László polgármester azért aktivizálta magát pártjában, hogy 2014-ben miniszterelnök-jelölt lehessen.
Sajtótájékoztatón jelentette be Szabó Bálint, hogy fél év után távozik posztjáról, hogy a DK választási programjának kidolgozására koncentrálhasson.
A Világ Polgármestereinek találkozóján vesz részt az izraeli városban Szeged első embere.
Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.
A döntés hátterében az áll, hogy a szegedi polgármester többséget szerzett a pártpozícióért folytatott küzdelemben.
Bronislaw Komorowski lengyel államfő igazán eseménydús napot töltött Szegeden, ahol többek között találkozott az egyetem rektorával és a város polgármesterével.
Botka Lászlóra, illetve az MSZP-re a szegediek 17 százaléka, míg a Fidesz-KDNP-re a megkérdezettek 12 százaléka voksolna - értesült a Szeged24.
Átadták a Szegedi Vadaspark új állatbemutatóját, amelyben az üvegfalú medencében akár a pápaszemes pingvinek vízalatti mozgását is megfigyelhetik a látogatók.
Botka László, Szeged polgármestere Európa és Magyarország szoros kapcsolatát emelte ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vonatkozásában, a Klauzál téri emlékműsoron.
A Jobbik szegedi szervezete tiltakozik az ellen, hogy Botka László polgármester az Európai Unió értékei melletti kiállásra buzdított ünnepi beszédében.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó