Ha igaz a hír, a Forma 1-es pilóta fővárosi száguldozására nemcsak a nézők, de a bukott rendőrök is emlékezni fognak.
A fejesek ceruzája a rendezvények biztosításánál foghatott vastagon, és túlméretes járművek engedélyeztetésével is trükközhettek.
Tipikus belvárosi bliccelés lett a mozgáskorlátozott parkolókártyákkal való visszaélés.
A támadó a kisbolt egyik vásárlóját leütötte, az eladót pedig megkéselte.
A kártérítés összegéről a Fővárosi Törvényszék dönt majd.
A Hír24 információi szerint egy késsel szúrták nyakon a Thököly úti boltost, aki elvérzett, mire rátaláltak.
A két férfi egy hónapja lőtt le egy vállalkozót a 22-edik kerületben. Egyikőjük tartozott az áldozatnak és nem akart fizetni.
Két vezetőt menesztenek, a harmadik felfelé „bukik”. Ez már a sokadik személycsere a jelenlegi budapesti főkapitány érkezése óta.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó