Már a leányvállalatai is veszélybe kerültek az5,7 milliárd forintos adósságot felhalmozó Cerbona Zrt-nek.
A Malév munkavállalói azonban március első napjaiban „rendben és határidőre” megkapják februári bérüket.
Ha a Fővárosi Törvényszékre meghirdetett március 5-i találkozón a Ganz-Acél 80 hitelezője elfogadja a társaság tulajdonosainak ajánlatát, akkor a Ganz-Acél megmenekülhet és tovább működhet.
Első körben a munkavállalókat fizetik majd ki. A cég összes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot.
Tavaly 20300 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ez 16,5%-kal több, mint egy évvel korábban, és jóval duplája annak, amit 2007-ben jegyeztek.
Durván átvert hitelezők, utcára tett dolgozók a MÁV Hajdú Kft.-ügyben.
Újabb sokkoló képek és hírek következnek a pusztuló Szőke Tisza hajóról.
Az állami garanciaalapból csak 1 millió 13 ezer forintig fizetnek ki egy-egy munkást.
Dunaújváros közgyűlése a Dunaújvárosi Vagyongazdálkodási Zrt. (DVG) tulajdonában lévő közműveket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyonnak, míg az önkormányzati céget stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította csütörtökön, miután a CIB Bank Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a vállalat ellen.
Az ugyancsak felszámolás alatt lévő Cerbona Zrt.-hez tartozó cégnek 11 dolgozója volt, az utóbbi egy évben már nem volt feladata.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó