Amerikai tudósok összefüggést mutattak ki az alvás és a hízékonyság között.
Olyan génmutációt azonosítottak egereknél, melynek jelenlétében a szervezet "hagyd abba az evést" üzenete nem érvényesül.
A tudósok szerint egy helytelenül másolt gén felel azért, hogy az emberi faj az utóbbi néhány millió évben megokosodott.
Amerikai és kínai kutatók találták meg azt a gént, ami az antibiotikumoknak ellenálló MRSA baktérium megtelepedését segíti a bőrön, a tüdőben és az orrban.
A kutatók szerint az embrionális fejlődés során egy gén elmaradt kikapcsolódása okozhat szívbetegséget a élet során.
Az emberi pubertás kezdetét befolyásoló gént találtak török kutatók.
Az eddigi legnagyobb agytanulmányban egyértelműen kimutatták egy gén hatását az agy méretére és az intelligenciára.
Közép-amerikai és dél-amerikai mérges békafajokat tanulmányozó amerikai kutatók szerint a fizikailag fitt békák genomja gyorsabb ütemben változik.
Egy maroknyi ember él a Földön, akiknek egyáltalán nem nőtt ujjlenyomata. A tudósok szerint a hiányt egy mutáció okozza.
Amerikai kutatók ugyanis megtalálták az első genetikai mutációt, amely a prosztatarák egyik örökletes formájához köthető.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó