Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
A társaság általában rendezetlen családi hátterű, szegény környékeken lakó lányokat szemelt ki és sok pénzt ígérő "munka" ígéretével hálózta be őket.
Több mint félszáz sírt rongáltak meg az egyik miskolci kegyhelyen. A rombolás öröme hajtotta őket.
Évente nyolcezer gyerek hal meg ötéves kora előtt Tádzsikisztánban, és minden harmadik visszamaradt a növekedésben.
Egy alagút falának ütközött egy iskolásokat szállító belga turistabusz Svájc déli részén. A halottak között 22 gyerek van.
Az afganisztáni tálibok több mint negyven kisgyereket akartak öngyilkos merénylőket kiképző táborba küldeni.
Most, hogy a felnőttek jelentős része már nem dől be nekik, egy tapasztalatlanabb réteg került figyelmük középpontjába.
Az 5 és 13 év közötti brit gyerekek csaknem fele nem tudja bekötni a cipőfűzőjét, kétharmaduk ugyanakkor remekül elboldogul a DVD-lejátszóval, 42 százalékuk pedig a legfejlettebb mobiltelefonnal is.
Egy magyar kisfiú is a National Geographic gyerek-fotópályázatának legjobbjai közé került.
Magánzárkába rakták, brutálisan verték, árammal kínozták és cigarettával égették a fogságba vetett gyerekeket Szíriában.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó