A vádirat ismertetésével június 13-án kezdődik Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társainak büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken.
Első fokon, nem jogerősen felmentette a magánokirat-hamisítás vádja alól Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn.
Az ügyvédek szerint az Országos Bírói Hivatal elnöke önkényesen válogathat a bíróságok között, ami komoly jogsérelmeket okoz.
Az iratok szerint a Hagyó Miklós által vezetett bűnszervezet 2007. január és 2008. augusztus között másfél milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Az indoklás szerint azért, mert a Fővárosi Törvényszék nagyon le van terhelve. A két gigantikus ügynek összesen 43 vádlottja van, több száz tanút kell meghallgatni és a szakértők száma is tucatnyi.
Máig nem ismert az ügyészség előzetes letartóztatás alapjául szolgáló bizonyítéka.
Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke Hagyó Miklósék ügyét Kecskemétre helyezte.
A BKV-ügy kapcsán összesen 15 embert vádoltak meg, köztük a volt szocialista főpolgármester-helyettest is.
Idén már nem várható vádemelés. Egyelőre hallgat a részletekről a vádhatóság szóvívője.
A vádlottaknak bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt kell bíróság elé állniuk.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó