Világrekord felállítására törekednek az ASV Roboat osztrák vitorlás robot tervezői.
Visegrád és Százhalombatta közti gyorshajójáratot tervez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a települések és az állam anyagi támogatásával - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
Fél óra híján 585 nap alatt kerülte meg először a Földet egy tisztán megújuló energiával működő hajó.
A két évvel ezelőtti balesetben két mosonmagyaróvári diák vesztette életét. Az ügyvédek új videót mutattak be az esetről.
Az elszabadult vízi jármű egy hajózási folyosón sodródott, így komoly veszélyt jelentett a tengeri közlekedésre.
Csütörtök reggel kikötött a Seychelle-szigetek fővárosában az Indiai-óceánon meghibásodott Costa Allegra olasz tengerjáró hajó.
A vastag jég és a jégtorlaszok miatt Budapesten is munkához lát a jégtörő hajó vasárnap reggel.
A város egykori büszkeségéért aggódnak a legnagyobb közösségi oldalon a szegediek.
Katonák nézték meg, és jelentést készítenek a Szőke Tisza hajó kiemelésének lehetőségéről.
Tavaly a Kormorán csónakház süllyedt el a tápéi kikötőben, az idén pedig az alacsony vízállás miatt félreborult Szőke Tisza kajütablakain ömlik be a víz.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó