A kártérítés összegéről a Fővárosi Törvényszék dönt majd.
Két év, öt esztendőre felfüggesztett börtönt kapott hivatalos személy elleni erőszakért.
Az árpádsávos zászlóval felszerelt demonstrálók Zagyva György Gyula vezetésével vonultak föl. A rendőrök több embert előállítottak. Zagyvát is.
Élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
A rendőrség még nem kezdeményezte a rendzavarás miatt előállított képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Az ügyben több feljelentés is érkezett. Egyelőre ismeretlen elkövető ellen folytatnak eljárást.
A TASZ szerint a januárban bejelentett tüntetés jogszerű. A Sziget Fesztivál főszervezője viszont közölte: csak azt engedik be, akinek jegye is van.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fesztivál idején a Hajógyári magánterületnek számít.
A főszervező szerint a jogszabályok őt igazolják, és nem tilthatta volna be a rendőrség a demonstrációt. Így látja a TASZ is.
A Hatvannégy Vármegyés Gyimesi Zoltánnál nem volt jegy, ezért a biztonsági szolgálat visszafordította.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó