A 2004-es tisztújítás után először fordulhat elő, hogy két jelölt közül választanak elnököt az MSZP tavaszi kongresszusán, miután Szanyi Tibor döntött, elindul Mesterházy Attilával szemben.
Az MSZP szerint Károlyi Mihályra vadászik a kormány, csakis ezért rendezik át a Kossuth teret.
A köznevelési törvény tervezete pedagógusok és más iskolai dolgozók elbocsátásához vezet - mondta az MSZP szakpolitikusa.
Álláspontjuk szerint a főpolgármester "a nevét adta valami olyasmihez, amit Európa szellemi lepraként tart számon."
A volt közoktatási miniszter szerint veszélyes stratégia egy működő oktatási rendszert anyagi források hiányában felborítani.
A volt oktatási miniszter elmondta, hogy nem voltak otthon a feleségével, amikor belőttek a házuk ablakán.
Hiller István szerint hiba erre hivatkozva csökkenteni az állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát.
A szocialista politikus szerint a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.
A szegedi Szegfű Klubban Hiller István korábbi MSZP-s oktatási miniszter bírálta a köznevelési törvényjavaslatot, szerinte céltévesztett hozzáálláson alapszik. Szakmailag megalapozatlannak nevezte az új ösztöndíjrendszer bevezetését.
A volt miniszter szerint a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó