Hoffmann Rózsa szerint nagy konszenzus övezi az anyagot, amely korszerű és gyakorlatias.
A felsőoktatási férőhelyek számát nem egyszerre, hanem lépcsőzetesen kellett volna szűkíteni - nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjújában Réthelyi Miklós, aki két év után távozik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium éléről.
A nemzeti közkincset prezentálja a kormány által elfogadott Nemzeti alaptanterv (NAT) – jelentette ki Balog Zoltán, aki kiemelte, a dokumentumot a magyar szellemi élet krémje hitelesíti.
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a Nemzeti alaptantervet (NAT) - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Hoffmann Rózsa szerint ferdítésekkel van tele a pedagógus-szakszervezetek keddi nyilatkozata. Az oktatási államtitkár azt mondta: a tömörülések követeléseivel nem nagyon tudnak mit kezdeni, a tüntetés, a sztrájk pedig alapjog, sok sikert kíván hozzá.
Még májusban a kormány elé kerülhet a Nemzeti alaptanterv - mondta Hoffmann Rózsa. A NAT-ban nevesítették Wass Albertet és Nyírő Józsefet
Hoffmann Rózsa szerint hamarosan, még májusban a kormány elé kerülhet a Nemzeti alaptanterv.
Az oktatási államtitkár szerint hamarosan a kormány elé kerül a Nemzeti Alaptanterv, de változtatnának az érettségi rendszerén is.
Tavaly még azzal vetette el az oktatási tárca a nyári szünet megkurtítását, hogy nem akarják az oktatás bioritmusát felrúgni, mára Hoffmann Rózsa meggondolta magát. A helyettese azonban nem.
Elkészült a Nemzeti alaptanterv - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szombati küldöttgyűlésén a fővárosban.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó