Az előzetesen remélt újabb olimpiai kvóta elmaradása miatt csalódott, ugyanakkor a mutatott teljesítménnyel nem elégedelen Kovács László.
A már meglévő háromhoz még egy-két újabb olimpiai kvóta megszerzését várja Trabzonban Kovács László, az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya.
A több kormány alatt is szolgált külügyminisztert, EU biztost, és a 2002-es győzőt meglehetősen megalázó módon eltanácsolták minden indulástól.
Kovács László szerint a miniszterelnök grundon hetvenkedő kamasz módjára viselkedik, sértegeti az uniós intézmények vezetőit, politikája pedig csak saját és környezete érdekeit szolgálja, nem az országét.
Kikosarazzák-e az MSZP-t és Gyucsányékat? Pártszavazást javasol három megyei választmány az ellenzéki párt szövetségi politikájáról.
Az MSZP alelnöke szerint az európai szocialisták kiutat tudnak mutatni az évek óta tartó pénzügyi és gazdasági válságból.
Az ikon reklámjaiban egyszerűen csak a "vasparipára" koncentrál. Egy rakatra való a mítoszból, így csütörtökre. Born to Be Wild!
Dobrádi Zsoltot csütörtök hajnalban agyhártyagyulladással kellett kórházba szállítani a tatai edzőtáborból.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó