XVI. Benedek fél órát beszélgetett négyszemközt a volt kubai elnökkel, aki a hőség ellenére is melegítőruhát és sálat viselt.
XVI. Benedek pápa kedden megérkezett Havannába, ahol kubai látogatásának második felét tölti.
A katolikus egyházfőt Raúl Castro kubai elnök fogadta a repülőtéren.
A volt kubai elnök szerint a világ sosem volt olyan rossz helyzetben, mint most.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdettek keddtől Kubában Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halála miatt.
XVI. Benedek pápa kész találkozni Fidel Castro egykori kubai vezetővel az egy hét múlva esedékes havannai látogatása során - közölte pénteken a Vatikán szóvivője egy kérdésre válaszolva.
Hamvait állítólag egy Kuba keleti részén fekvő farmra vitték, ahol született. A helyet múzeummá alakítottak át.
15 kubai tartomány börtönéből kerültek szabadlábra olyan foglyok, akiket kisebb bűncselekmények miatt ítéltek el.
Három év után először nagyszabású hadgyakorlatot tart novemberben, az amerikai elnökválasztás idején a kubai hadsereg.
Kubába utazik, ahol várhatóan a jövő hét elején műtik meg ismét.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó