A Magyar Operaénekesek Egyesülete szerint 2012. február 23-a a nemzeti operajátszás gyásznapja.
A belügyminiszter szerint a szervezők helyett is cselekedtek, méghozzá azonnal.
Állami vezetőket, közéleti szereplőket és operarajongókat hívtak meg. 13 millió forintba kerül a buli.
A kormány közkegyelmet adna az LMP-s láncos tüntetés azon résztvevőinek, akik ellen eljárás indult.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első idei hangversenyét a neves karmester, Christoph Eschenbach vezényli vasárnap. A koncert szólistája Tzimon Barto lesz.
Az LMP kedden arról számolt be, hogy szélsőjobboldali tüntetők két szimpatizánsukat is durván bántalmazták a hétfői, Operaház előtti demonstráción.
Az operaház vezetőjéről Orbán Viktor miniszterelnök dönt majd várhatóan napokon belül.
Mozsár István helyett Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével a nemzeti erőforrás miniszter.
Több mint hárommillió forint prémiumot ítélt meg Ókovács Szilveszternek a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.
Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával akarják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó