Ebből hozzávetőleg egymilliárd az állami támogatás, 144 millió tagdíjakból, 46 millió forint adományokból folyt be.
Elektronikus választ várunk egy országgyűlési képviselőtől? Na, de mekkora az esély, hogy kapunk is...
Torgyán kontra "kisgazda harminchármak", Giczy György átrendezi a KDNP-t, széthasadó MDF, avagy az Országgyűlésben 1990 óta végbement pártfrakció-szakadások összefoglalója.
A Political Capital elemzője szerint az Országgyűlés házszabálya nem teszi lehetővé, hogy a Demokratikus Koalíció MSZP-ből kivált tagjai azonnal frakciót alakíthassanak, erre fél évet várniuk kell.
A parlamenti pátok saját vérmérsékletük szerint reagáltak a Demokratikus Koalíció megalakulására.
A Magyar Nemzet információi szerint a volt kormányfő és követői új, baloldali formáció létrehozásán munkálodnak.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a rendeletet, amely alapján eddig olcsóbban bérelhettek a pártok önkormányzati ingatlant.
Jelentősen, több mint 10 százalékkal csökkent idén a bejegyzett pártok száma Magyarországon.
Az EAF létrehozásában is kulcsszerepet játszó osztrák szabadságpárt elnöke korábban nemkívánatosnak minősítette a Jobbikot.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó