Számítógépes modellezéssel jöttek rá, hogy az első szárazföldi gerinces, az amúgy négy lábbal is rendelkező ichthyostega nem tudott járni.
Magyar tudósok azonosították a Szibériában néhány éve előkerült mamut testében talált harmincezer éves növényi magvat.
Egy 760 millió éves kövületben fedezték fel azt a többsejtűt, ami minden állat közös felmenője lehet.
Az őshüllők 98 millió évvel ezelőtt használták azt a "főútvonalat", amit amerikai paleontológusok tárták fel Colorado államban.
Első ízben sikerült ausztrál paleontológusoknak bebizonyítani, hogy a hatalmas testű növényevők, a titanoszauruszok a hatodik kontinenst is benépesítették.
Az ordoviciumi tengerek egyedülálló élővilágáról tanúskodnak azok a 460 millió éves fosszíliák, amelyek a brit Powys grófságban egy kőfejtőből kerültek elő.
Ami egykor egy kis lépés volt egy halnak, nagy lépést jelentett az élet fejlődésének.
A gigantikus szemű tengeri ős-ízeltlábút az Anomalocarist éleslátásban csak a mai szitakötők múlnák felül.
Első kövületeit majdnem száz éve találták Kanadában, de évtizedekig úgy bántak vele, mint a szeméttel.
Hiába tartjuk a madarakat valamennyire a dinoszauruszok leszármazottaiknak, akkoriban mégis a tápláléklánc alján végezhették.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó