A közösségi háló revolúciójának egyik elindítóját sikerült becserkésznie korunk nagy nadrágvadászának, Paris Hiltonnak.
Két villámházasságát követően ismét oltár elé vezették a Beverly Hills 90210 egykori sztárját, Shannen Doherty-t.
Új album kiadását tervezi nyárra Paris Hilton, az LMFAO közreműködésével születő első kislemezdal pedig már néhány hónapon belül megjelenhet.
Egy meglehetősen morbid alkotás Paris Hilton kiskutyájának állít emléket.
Az örökösnő egy ’Stricik és táncoslányok’ névre keresztelt partival ünnepelte meg 30. születésnapját. Az eseményre mindenki beöltözött, bár a rendhagyó dress code-ot páran így is elvétették.
Az örökösnő egyáltalán nem bánkódik a night club-mogul, Cy Waitsszel történt szakítása miatt, sőt, alig várja, hogy végre életében először megtapasztalja az egyedüllét örömeit.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó