Lázár János ismertette a kormányátalakítás menetrendjét és beszélt a jogos önvédelemről is.
Szerinte zavaros a helyzet Európában, ezért rendkívüli készültséget kért a Fidesz és a KDNP képviselőitől.
Az MNB elnöke szerint három kulcskérdésben továbbra sem enged a kormány. Rogán állítja, elfogadható a kabinet javaslata.
Az internetes portál szerint Varga Mihály lesz az IMF-főtárgyaló, Balog Zoltán pedig az erőforrás-miniszter.
A londoni elemzők másra számítanak, mint Rogán Antal.
A havi átlagkereset kilencszerese járhat majd Kovács Árpádnak, ha a parlament elfogadja Kósa Lajos nagyvonalú javaslatát.
A fideszes országgyűlési képviselő szerint így élhetne az árfolyamgáttal az, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.
Szerinte a Fidesz frakcióvezetője tájékozatlan, a Belváros polgármestere pedig kívülállóként viselkedik. A városvezető megvédte a prémiumot kapott BKV-dolgozókat.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó