Az államfői intézmény Sólyom alatt mutatta meg, hogy milyen erő rejlik benne. Amikor a jobbközép kormány hatalomba került a győztesek látták, hogy mekkorára nőtt.
A kampány finisében ez a szereplő nagyobb nemzetközi segítséget aligha kaphatna, mint egy olyan magas EU-s posztról érkező üzenetet, amely arról szól, hogy ebben a kiemelt jelentőségű szimbolikus csatában neki volt igaza.
Az uniós és a nemzetközi jog "ütközetét" hozta a Sólyom-ügy luxembourgi tárgyalása.
Az új alaptörvény rendszerhibájának tartja az alkotmánybírósági kontroll teljességének elvételét Sólyom László volt köztársasági elnök.
A volt köztársasági elnök ma 70 éves.
A volt köztársasági elnök úgy véli, a pillanatnyi törvényjavaslat szerint az ombudsmanoknak nincsenek jogaik.
A szervezet szerint köztársasági elnökként is bebizonyította, hogy a jogállam és a demokrácia elkötelezett híve.
Hetvenedik születésnapját ünnepli január 3-án Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke.
A volt köztársasági elnök meglepő nyíltsággal beszélt egy interjúban az új alkotmányról és az elmúlt öt év történéseiről.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó