Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését váltotta ki a japán földrengés és szökőár okozta érzelmi megrázkódtatás a természeti katasztrófa túlélőinek egy részénél - állapították meg a szakemberek.
Állásinterjú, egy kellemetlen beszélgetés, vagy vizsga: az életben számos helyzetben idegeskedhetünk, és ezt mindenki máshogy próbálja túlélni.
A svájci tudósok patkánykísérleteik során arra voltak kíváncsiak, hogy a nevelés vagy a biológia a mérvadó.
A korai nyugdíj pont olyan veszélyes lehet, mint az, ha gyűlöljük napi feladatunkat.
Új kollégák, szokások, fürkésző tekintetek, no és az esetlegesen bennünk dolgozó megfelelési kényszer. Ne görcsöljük túl a kezdeteket, szervezzük meg újoncnapjainkat tudatosan!
Növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Csökkenti a páciensek szorongását, sőt gyógyulásukat is gyorsíthatja, ha műtétük közben zene szól.
Nem tud titkot tartani? Annyi baj legyen, meglehet, hogy csak a felesleges stressztől próbál így szabadulni.
A labda, amelyet naponta tíz percig kell nyomogatni, a magas vérnyomás elleni küzdelem hatékony, új eszköze lehet.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó