Első ízben hoztak létre működő szívizomsejteket a szívelégtelenségben szenvedő betegek saját bőrsejtjeiből.
A súlyos szívelégtelenségben szenvedő nőt április 21-én műtötték a Semmelweis Egyetem klinikáján. Egy 8 éves kislány pedig a napokban kapott új vesét.
A Harvard Egyetem kutatói szerint a pszichés jóllét, a pozitív életszemlélet csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Csak tojás, ceruza és néhány perc kell hozzá.
Egy újonnan kikísérletezett oldat pótolná a szívrohamban elhalt szívizmot és segítené a sérült részek gyógyulását.
Ugyanolyan mértékű károsodás vagy betegség esetén a nők szíve jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint a férfiaké.
Számos olyan ételt fogyasztunk, melyről talán nem is sejtjük, hogy megvédik testünk motorját. Nézze meg, mik ezek!
Egy kanadai kutatócsoport szerint másként reagál a nők szervezete a pacemaker beültetésre, mint a férfiaké.
Tajvani kutatók szerint az emberi szívverés olyan egyedi azonosítást tesz lehetővé, mint az ujjlenyomat.
Amerikai orvosok szívroham által okozott szövetkárosodást tudtak gyógyítani a páciensek saját szívéből nyert őssejtekkel.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó