A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra.
A fedélzeti számítógép programozása során elkövetett emberi hiba okozhatta a Mars holdjára tervezett űrexpedíció kudarcát – adta hírül az orosz Kommerszant.
Fejér megye útjain a húsvéti hétvégén hat sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Az okozók között ittas sofőr ugyan nem volt, azonban a közúti ellenőrzések során összesen 28 alkalommal színeződött el a szonda.
Új bizonyítékok alapján melegebb, folyékony víz található a Jupiter egyik holdjának külső jeges rétegeiben.
A NASA tudósai úgy vélik, megvan a végső nyughelye egy 1967-ben felbocsátott űrszondának.
A Jupitert célozza meg a NASA űrszondája; a Junót jövő pénteken, augusztus ötödikén indítják Cape Canaveralról az Atlas-5 hordozórakétán.
A NASA egyik kutatója szerint érdemes lenne a távoli óriásbolygót közelebbről is "szemügyre venni".
Ha lezuhanna a Földre a bajba jutott Fobosz-Grunt űrszonda, előre megjósolhatatlan károkat okozhatna.
Július 17-én sikerrel pályára állt égi kísérőnk körül a második Artemis szonda, mely a Hold felszínét, mágnesességét és a napszelet fogja tanulmányozni.
A NASA bejelentette: a marsjáró meg fogja mászni a Gale kráter 5 km magasságú hegyét.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó