Csak hosszas győzködés után fogadták el egy török falu lakói, hogy az Izrael feliratú gyűrűvel talált döglött gyurgyalag nem zsidó kém volt.
A török szövetség kedden hivatalosan benyújtotta pályázatát a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság rendezési jogáért.
Újabb két szíriai tábornok dezertált a szíriai hadseregből és menekült át Törökországba.
A 27 éves fiatalember életéért kétszáz orvos küzdött kilencven órán át. Ő volt a világon az első, aki négy új végtagot kapott.
Új kezeket és lábakat kapott egy fiatalember. Soha nem végeztek még ilyen operációt az orvosok.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Recep Tayyip Erdogan török kormányfőnek toleránsabbnak kell lennie a média bírálataival szemben.
Hazatért a Győri ETO FC a tíz napos törökországi edzőtáborból, és keddtől már hazai pályán folytatja a tréninget.
„Nyíltan diszkriminatívnak" és „rasszistának” nevezte a török kormányfő az örmény népirtás tagadását tiltó francia törvényt.
Hidegvérének megőrzését kérte Törökországtól Alain Juppé francia külügyminiszter kedden, miután hétfőn a francia parlament végleg elfogadta az örmény népirtás tagadását tiltó törvényt.
A műtétet Törökországban hajtották végre - egy 34 éves férfi két karját és egyik lábát pótolták, az utóbbit azonban komplikációk miatt el kellett távolítani.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó